Varga István: Hermeneutikai írások I.

Akciós ajánlat
Termék kódja: AD153
Készleten lévő darabszám: 182
Eredeti ár: 800 Ft
Ár: 500 Ft
Megtakarítás: 300 Ft (37%)

 

Hermeneutikai Füzetek 23.

Varga István: Hermeneutikai írások I.

Budapest, 2000

 

A hermeneutika magyar történetének elfelejtett darabjai kerülnek az olvasó kezébe, amikor Varga Istvánnak (1776–1831), a Szentírás-magyarázat debreceni professzorának megje­lennek Bevezetés a szent hermeneutikába (1821) és Bibliai hermeneutika (1807) című művei, illetve a második kötetben két magyar nyelvű írása: Az ótestamentom hermeneutikája (1807) és Az újtestamentom hermeneutikája (1816). Varga István nem elégszik meg az Írás csupán grammatikai históriai értelmezésével, hiszen a Szentírásban az az igény szólal meg, hogy nemcsak saját korának dokumentuma, hanem mindenekelőtt Isten történeti kinyilatkoztatásának tanúja, Istenről szóló beszéd (theo-logia) legyen.

„Lelkünk gondolatait és érzelmeit a jelenlevőknek szavakkal, a távollévőknek írással, vagy könyv révén szoktuk kifejezni. Annak felfogása, hogy mit gondolt az, aki a szavaival közölt, vagy könyvében leírt valamit, az a szerző megértése. Bárkivel előfordulhat, hogy néha elakad még az anyanyelvén s a saját korában használt nyelven írott könyvekben is – ezeket mégis sokkal könnyebb megérteni, mint a régebbieket és az idegen nyelven írottakat; mennyivel gyakrabban előfordul ez az ősi és már holt nyelveken írott könyvekkel; ezeket csak az igen műveltek értik meg, ráadásul nem mis minden helyén egyforma értelmezés szerint. Megesik ugyanis az ősi írásokat forgatókkal, hogy mind az általuk olvasott és szerintük meg is értett dolgot mások számára világos és érthető szavakkal meg akarják magyarázni, egyszerre csak azt veszik észre, hogy tulajdonképpen áltatták magukat.

A mesélő vagy az író általunk már elfogadott és megértett gondolatait és érzelmeit másoknak feltárni, bemutatni, ez a szerző értelmezése; ez egy másik nyelven, legtöbbször anyanyelven történik, pontos tolmácsolás vagy fordítás útján, valamint részletes magyarázat vagy előadás révén. Tehát a szerzőt értelmezi az is, aki fordítja, az is, aki a szavak jelentését, szerkesztését és kifejezésmódját feltárja – ami tulajdonképpen grammatika –; az is, aki a szerző írásának irányultságát, az e szándékra utaló érveket, ugyanígy az okot és az okozatot, valamint a beszéd összefüggéseit helyesen gondolja át és mutatja be, és az írást magának a szerzőnek más írásaival veti össze, azaz a bizonytalan helyeket az érthetőbbek alapján világítja meg; vagy nyelvi sajátosságoknak és összefüggéseknek megfelelően a szavaknak egyszer jellegzetes, másszor rejtett jelentésére rámutat, azt magyarázza; vagy megismerteti azt a lelkületet, azokat a heves érzéseket, máskor mértéktartást, az elrendezésnek azt a módját, melyet írásában a szerző követ.” 35. old.

 

A keresztyének az első kétszáz évben vagy a pogányok, vagy a zsidók által rájuk hagyott írásmagyarázatot követték. A görögök mindenesetre már korán megtanították a fiúkat Homéros énekeinek olvasására. Idő haladtával azonban a filozófia kezdett tiszteltté válni. Látva, hogy sok olyan dolog van Homéroszban, amelyek a tisztességes füleket sértik: rút dolgokat cselekvő istenek, haragvók, tolvajok, egymással versengők, dőzsölők, akikátadják magukat a bornak és a szerelemnek: ezeket a filozófusok kezdték allegorikusan magyarázni, hogy ne vezessenek tévelygéshez, és ne rontsák meg az ifjúság erkölcseit, hogy Homéros és Hésiodos hamisan énekelt az istenekről, továbbá a szerzőkhöz, akiknek értelmezése addig pontos volt, bővebb, és nem az azok műveiben született ismereteket kapcsoltak.” 74 – 75. old.