George Lindbeck: A dogma természete

Leírás

Hermeneutikai Füzetek 17.

George Lindbeck: A dogma természete

Budapest, 1998

George A. Lindbeck könyve a vallás kulturális-nyelvi megközelítésének teológiai továbbgondolása. A szerző ezt a szemléletet szembeállítja a hagyományos ortodoxia tételes dogmaértelmezésével és a liberális teológia expresszívtapasztalati megközelítésével. Lindbeck elmélete szerint a dogmák a vallás nyelvtani szabályai. Nem ismereteket közölnek, nem is belső tapasztalatok kifejezései. Az a feladatuk, hogy a vallás követőinek nyelvhasználatát és magatartását szabályozzák. A könyv utolsó fejezete új teológiai módszert vázol: az „intratextualitást”.

Tartalom

Elmélet, ökumenizmus és kultúra: a javaslat kontextusa

Vallás és tapasztalat: teológia előtti vizsgálódások

Sok vallás és az egy igaz hit

Dogmaelméletek

Az elmélet próbája: krisztológia, mariológia és tévedhetetlenség

Egy posztliberális teológia felé

„A kulturális-nyelvi vallásértelmezés számára az egyházi dogmák elmélete jelenti a teológiai és ökumenikus hasznosság szempontjából kritikus tesztet. Miféle jelentést adhat egy ilyen megközelítést adhat egy ilyen megközelítés annak a gondolatnak, hogy a dogmák nemcsak mértékadók (normative), hanem állandók is? A legtöbb keresztény hagyomány azt tartja, hogy dogmáik rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal, s a római katolicizmus ezen túl még azt is tanítja, hogy tanítóhivatala, amikor de fide kijelentéseket tesz, tévedhetetlen. Ha a kulturális nyelvi modellnek megfelelő szabályozó vagy szabályelmélet kizárja a mértékadóság (normativeness), állandóság és tévedhetetlenség igényeit, akkor sok teológus számára teológiailag használhatatlan, ökumenikus szempontból pedig mindenki számára az.” 121. old.

„A két szövetség teológiai kapcsolatát az első részben egy bibliai, történeti és módszertani bevezetés segítségével mutattuk be. Az Ószövetségben a korai jövő-reménységek, a próféták eszkatológiája és a késői apokaliptika áttekintése arra mutat rá, hogy a váradalom az Ószövetség igen fontos tényezője. Mivel a váradalmak többsége beteljesületlenül áll e korszak végén, s mivel egyéb megoldatlan feszültségek is vannak – például a nacionalizmus és az univerzalizmus között – az Ószövetség nem befejezett könyv. Az Új- azt azonban kijelenti, hogy az Ószövetség reménységei beteljesedtek, és mivel beteljesedésről van szó, maga az Újszövetség az Ószövetségtől nem független. Sőt, bizonyítható, hogy az Újszövetségnek ez a viszonyulása az Óhoz nem a korai egyház újítása, hanem Jézusra vezethető vissza.” 189. old.