Vajta Vilmos: Communio - elfogyott

Termék kódja: AD179
Készleten lévő darabszám: 0
Ár: 0,00 AFN

 

Magyar Luther Könyvek 1.

Vajta Vilmos: Communio

Krisztus és a szentek közössége Luther teológiájában

Budapest, 1993

 

Az ökumenikus mozgalomban a közösség (koinonia, communio) fogalma az elmúlt évtizedben erősen az érdeklődés középpontjába került. A nagy világszervezetek ma egyaránt maguknak tulajdonítják a közösség megvalósítására irá­nyuló célkitűzésüket. A keresztény egység érdekében a római Szentszék teológiai hangja is megszólalt a communio-fogalom tiszta felfogása érdekében. Mindezek az egységre törekvő mozgalmak különösen is időszerűvé teszik Luther azon megfi­gyelését, mely a kereszténység külső, földi szervezetének csakis a belső, lelki valóságához, Krisztus Szentlelkének művéhez való viszonyulásában ad helyet. (Részlet a Szerző előszavából.)

„A communio spiritualis és a communio corporalis megkülönböztetése egyszersmind feltételezi a a törvény és az evangélium szükségszerű distinkcióját. Alapvetően döntő kérdés tehát, hogy az egyház a kiközösítést a törvény vagy pedig az evangélium szolgálatába állítja-e? Ettől az alternatívától válik függővé, hogy az emberek pusztító kárhozat vagy pedig az Istennel való megmentő megbékélés lesz-e a sorsa. A communio és az excommunicatio teológiai megkülönböztetése az üdvösség és a kárhozat feszültségét tudatosítja. Végső soron az excommunicatio gyakorlatának létjogosultsága is csak azzal indokolható, hogy a communio in sacris, tehát az egyház szentségi életében való közös részesedés szolgálatában áll.” 6. old.

„Az istentisztelet közösségében részesedünk tehát Krisztus kegyelmi ajándékaiban s egyszersmind a hívek is osztoznak mint egy test tagjai a dicséretben és hálaáldozatban. Ezt fejti ki Luther, amikor az úrvacsorai szentség vételére különösen is inti a gyülekezetet, mely a pápa híveinek miséjét ugyan elhagyta, de elmulasztja Krisztus ajándékának elfogadását a gyülekezet úrvacsorai alkalmain. Így ír: »…a szentséget épp azért akarom magamhoz venni, hogy elfogadásával megvalljam és tanúskodjam arról, hogy én is egyike vagyok azoknak, akik Istent dicsérik és hálát akarnak adni; Istenem tiszteletére akarom a szentséget elfogadni és vétele az én emlékezésem lesz, hogy kegyelmére gondoljak és hálát adjak azért, amit velem tett.” 37. old.